Alapszabályzat

MAGYAR JAZZ SZÖVETSÉG TÖBBSZÖRI MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPSZABÁLY

I.    Általános rendelkezések

1.1.    Az Egyesület neve: Magyar Jazz Szövetség
 
1.2.    Az Egyesület neve angolul (nemzetközi használatban): Hungarian Jazz Federation

1.3.    Az Egyesület székhelye: 1136 Budapest, Hollán Ernő utca 7.

1.4.    Az Egyesület működése kiterjed Magyarország egész területére. Tevékenysége ideológiáktól, pártoktól független, azoktól támogatást mindeddig nem kapott és nem fogad el a jövőben sem, továbbá országgyűlési képviselőjelöltet nem állít, illetve támogatását kizárja.

II.    Az Egyesület célja és feladatai

2.1.     Minden téren és rendelkezésre álló eszközzel támogatja a magyar jazzművészetet. Elsősorban a tagság érdekeit képviseli kül- és belföldön. Szakmailag figyelemmel kíséri, koordinálja és támogatja a műfajjal foglalkozó különböző személyek, intézmények, szervezetek tevékenységét; szükség esetén szakmai ügyekben nyilvánosan állást foglal. Elősegíti a fiatal muzsikusok és együttesek fejlődését, egzisztenciális kibontakozását. Különös figyelmet fordít a fiatalok zenei képzésére és általában a magyar jazz oktatás kiszélesítésére.

2.2.     Céljai megvalósítása érdekében a Magyar Jazz Szövetség képviseli a magyar jazzművészetet egyéb nemzeti és nemzetközi szervezetekben.

III.    Az Egyesület szervezeti felépítése

3.1.    A közgyűlés

3.1.1.    Az Egyesület legfőbb szerve a tagok összessége által alkotott Közgyűlés. A Közgyűlést szükség szerint, de legalább évente egyszer össze kell hívni. Rendkívüli Közgyűlést kell összehívni a tagság 1/3-ának írásbeli kérésére, vagy a vezetőség javaslatára, mindkét esetben az ok és cél megjelölésével. A Rendkívüli Közgyűlést össze kell hívni akkor is, ha azt a bíróság elrendeli.

3.1.2.        A Közgyűlés összehívásáról a vezetőség gondoskodik. A tagokat a Közgyűlésre írásban kell meghívni, a közgyűlés előtt legalább 15 nappal. A meghívó azoknak a tagoknak elektronikus úton is megküldhető, akik elektronikus levelezésre használt címüket (e-mail címét) az Egyesületnek megadták. A meghívónak tartalmaznia kell a közgyűlés helyét, időpontját, valamint a napirendi pontokat.
    
3.1.3.        A Közgyűlés akkor határozatképes, ha a teljes tagságnak több mint a fele jelen van. Határozatképtelenség esetén a közgyűlést 30 napon belül, a határozatképtelen ülés időpontját követő időpontban, az eredeti napirenddel meg kell ismételni. A megismételt (másodszorra összehívott) ülés a megjelentek számától függetlenül határozatképes.

3.1.4.        A Közgyűlésen az Egyesület Elnöke, akadályoztatása esetén az általa megbízott Alelnök, vagy vezetőségi tag elnököl. A Közgyűlés a határozatokat nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza, hacsak a jelen Alapszabály másként nem határoz. Szavazategyenlőség esetén, a Közgyűlésen elnöklő személy szavazata dönt. A Közgyűlés többségi határozattal bármely kérdésben titkos szavazást rendelhet el. A Közgyűlés titkos szavazással dönt a tag kizárásával összefüggő kérdésekről. A Közgyűlés ugyancsak titkos szavazással dönt a tisztségviselők megválasztásáról, kivéve, ha a jelöltek mindegyike a nyílt szavazáshoz hozzájárult. A Közgyűlés ülései nyilvánosak, de a Közgyűlés ülését – különösen személyiségi jogokat érintő kérdésekben – határozattal bármikor zárttá minősítheti.

3.1.5.    A Közgyűlés kizárólagos jogai:
a)    elfogadja, illetve módosítja az Alapszabályt,
b)    elfogadja, illetve megvitatja a Vezetőség beszámolóját,
c)    határoz az Egyesület ügyeiben, elfogadja az Egyesület éves munkatervét,
d)    elfogadja az Egyesület éves költségvetését,
e)    elfogadja az előző évről szóló számviteli beszámolót,
f)    megállapítja a tagdíj mértékét,
g)    szükség esetén dönt az Egyesület feloszlatásáról vagy az Egyesület más egyesülettel való egyesülésének kimondásáról,
h)    megválasztja a kilenc fős Vezetőséget, ,
i)    elfogadja a Vezetőség  éves beszámolóját jóváhagyásáról..
j)    megválasztja az Ellenőrző Bizottság három tagját,

3.2.    A Vezetőség

3.2.1     A kilenc főből álló Vezetőség az Egyesület ügyintéző és képviseleti szerve. A Vezetőség tagjait a Közgyűlés két évre választja meg az Egyesület tagjai közül. A Vezetőség saját tagjai közül Elnököt és két Alelnököt választ.

 3.2.2.    A Vezetőség a határozatokat szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza, kivéve, ha jelen Alapszabály másként rendelkezik. Szavazategyenlőség esetén az Elnök szavazata dönt. A Vezetőség összehívása és a vezetőségi ülés levezetése az Elnök, vagy – akadályoztatása esetén – az általa megbízott Alelnök feladata, az ülés összehívásának technikai lebonyolításáról az Ügyvezető titkár gondoskodik. A Vezetőség titkos szavazással dönt személyi kérdésekben, kivéve, ha a nyílt szavazáshoz valamennyi érintett hozzájárult. A Vezetőség bármely kérdésben titkos szavazást rendelhet el.

3.2.3.    A Vezetőség gondoskodik az Alapszabályban foglaltak, továbbá a Közgyűlés határozatainak a végrehajtásáról. A Vezetőség bizonyos munkaterületeket feloszthat tagjai között (például intézményekkel való kapcsolatok, külügyek, jazz-klub hálózat, szakmai érdekvédelem és így tovább). Ilyen esetekben a Vezetőségből alakult kisebb csoport, illetve a vezetőségi tag egyénileg felelős az adott területen történtekért.

3.2.4.    A Vezetőség hatáskörébe tartozik:
a)    az Elnök és az Alelnök (ök) megválasztása a vezetőség tagjai közül, illetve az említett személyek tisztségükből való visszahívása,
b}    a Közgyűlés előkészítése és összehívása,
c}    szükség esetén jelölőbizottság felállítása,
d)    szükség esetén javaslattétel a menedzseri feladatokkal megbízott személyekre és a határozatokat végrehajtó Ügyvezető titkár személyére és az ilyen személyek megválasztása,
e)    az Egyesületen belüli különféleképpen szerveződő szakmai csoportok megalakulásának jóváhagyása,
f)    döntés tagfelvétel, tagkizárás valamint tiszteletbeli tagok meghívása, esetleg tiszteletbeli tagi cím visszavonása ügyében,
g)    az Egyesület aktuális tevékenységével kapcsolatos döntéshozatal: különböző események, programok szervezésének és lebonyolításának irányítására,
h)    döntés minden hatáskörébe tartozó ügyben, illetve amire hatáskörét kiterjeszti - a közgyűlés kizárólagos hatáskörét azonban nem gyakorolhatja,
i)    a Közgyűlésnek való beszámolási kötelezettség teljesítése.

3.2.5.    A Vezetőség tagjává csak olyan személy választható meg, akire jogszabály kizáró vagy összeférhetetlenségi okot nem határoz meg.

3.2.6.    A Vezetőség határozatában nem vehet részt az a személy, aki - vagy akinek közeli hozzátartozója - a határozat alapján:
-    kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül,
-    bármilyen más előnyben részesül, illetve
-    a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.
Nem minősül előnynek az Egyesület cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az Egyesület által a tagjának a tagsági jogviszony által nyújtott létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás.

3.2.7.    A Vezetőség szükség szerint, de évente legalább hat alkalommal ülésezik. A vezetőség akkor határozatképes, ha azon a tagok legalább 2/3-a jelen van. Határozatképtelen ülés esetén – az eredetivel azonos napirenddel – megismételt vezetőségi ülést kell összehívni a határozatlan ülés időpontját követő időpontra. A megismételt ülés határozatképes, ha azon a tagok több, mint 50%-a jelen van. Ismételt határozatképtelenség esetén a megismételt vezetőségi ülés összehívására és határozatképességére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

3.2.8.    A Vezetőség Ülésén a vezetőség tagjai elsőként a napirendi pontok elfogadásáról szavaznak, ezt követően tárgyalja meg a Vezetőség a napirendi pontokban felsoroltakat és a napirendi pontokról megtárgyalás után külön-külön határoz. A Vezetőség ülései a tagok számára nyilvánosak, de a Vezetőség bármely ülését vagy bármely ülésén tárgyalt napirendi pontot zárttá minősíthet, különösen a személyiségi jogok érdekében.

3.2.9.    A Vezetőség döntéseit jegyzőkönyvbe kell foglalni, amelynek tartalmaznia kell a jelen lévők névsorát, a Vezetőség ülésein elhangzottakat, a lényegüket illetően, illetve a hozott határozatokat. A jegyzőkönyvet az Ügyvezető titkár vezeti, az a vezetőség két tagja hitelesíti. A jegyzőkönyvekből ki kell tűnnie annak, hogy mi volt a Vezetőség határozatának javaslata, illetve, hogy a határozatot a Vezetőség milyen arányban fogadta vagy utasította el.

3.2.10.    A Vezetőség irataiba az Egyesület tagjai és az érintettek bármikor betekinthetnek és azokról saját költségükön másolatot kérhetnek. Más személy - bele nem értve a törvényességi felügyeletet ellátó hatóságokat - az Elnök engedélyével kérhet másolatokat az iratokról.

3.2.11.    Az Elnök köteles elkülönítetten vezetni egy olyan nyilvántartást, amely a Vezetőség határozatait tartalmazza. A határozatokról vezetett nyilvántartásnak tartalmaznia kell a döntést, a határozat időpontját, hatályát és a szavazás arányát.

3.2.12.    A vezetőségi tag megbízatása megszűnik a mandátum lejártakor, az egyesületi tagság megszűnésekor, illetve lemondással. A Vezetőség tagja mandátumáról – a Vezetőségnek küldött írásos nyilatkozatával – bármikor lemondhat. Ha a vezetőségi tag megbízatása az egyesületi tagság megszűnése vagy lemondás okán szűnt meg, úgy az Egyesület a soron következő (rendkívüli) Közgyűlésen helyére új tagot választ, az eredeti megbízatásból még hátralévő időre.

3.2.13.    A Vezetőség megválasztását követő első ülésén saját tagjai közül megválasztja az Elnököt és az Alelnököket.

3.2.14. A Vezetőség az Elnök, vagy legalább három vezetőségi tag írásbeli javaslatára köteles tárgyalni és határozatot hozni az Elnök, illetve bármelyik Alelnökök visszahívásáról. Ha a Vezetőség úgy dönt, hogy az Elnököt vagy bármelyik Alelnököt vissza kívánja hívni tisztségéből, az érintett megbízatása akkor szűnik meg, amikor helyére a Vezetőség új Elnököt, vagy Alelnököt választ.

3.3.    Az Elnök

3.3.1.    A Vezetőség tagjai közül a vezetőségi tagok által megválasztott Elnök a Közgyűlés és a vezetőség határozatainak és iránymutatásainak megfelelően vezeti az Egyesületet. Az Elnököt a Vezetőség két évre választja.

3.3.2.    E feladatkörében:

a)    képviseli az Egyesületet a hatóságok és harmadik személy előtt (ezen jogát azonban esetenként a vezetőség bármely tagjára átruházhatja),
b)    gondoskodik a vezetőségi ülések összehívásáról és vezeti azokat,
c)    gondoskodik a közgyűlés és a vezetőség határozatainak végrehajtásáról,
d)    közvetlenül - vagy ha ilyen működik - a menedzseri, szervezési és lebonyolítási tevékenységet végző ügyvezető titkár révén közvetve irányítja az ügyvitelt és az adminisztrációt,
e)    biztosítja az alapszabály és az Egyesületet érintő jogszabályok megtartását, szükség esetén az Egyesület nevében gyakorolja a munkáltatói jogokat,
f)    gazdasági döntéseket hoz, a döntéseket azonban rendszeresen megvitatja a vezetőséggel, nagyobb horderejű gazdasági döntések esetén előzetesen konzultál a vezetőséggel,
g)    irányítja és koordinálja az Egyesület gazdasági tevékenységét,
h)    az Egyesület vezető képviselőjeként kapcsolatot tart más intézményekkel és szervezetekkel.

3.3.3.    Az Elnök távollétében vagy akadályoztatása esetén alkalomszerűen az általa megbízott alelnök látja el az elnök feladatkörét.

3.3.4.    Az Elnök az Egyesületet önállóan képviseli.

3.3.5.    Az Elnök megbízatása megszűnik a mandátum lejártával, az egyesületi tagság megszűnésével, visszahívással vagy lemondással. Az Elnök mandátumáról bármikor – a Vezetőségnek küldött írásos nyilatkozattal – lemondhat. Ha az Elnök megbízatása az egyesületi tagság megszűnése, lemondás vagy a tisztségből való visszahívás okán szűnt meg, a Vezetőség soron következő ülésén új Elnököt választ az eredeti megbízatásból még hátralévő időre.

3.4.    Alelnökök

3.4.1.    A Vezetőség saját tagjai közül két Alelnököt választ. Az Alelnököket a Vezetőség legfeljebb két évre választja.

3.4.2.    Az Alelnökök feladata, hogy az Elnök utasításainak megfelelően elősegítsék az Egyesület működését. Az Elnök akadályoztatása esetén az általa kijelölt Alelnök, ilyen hiányában pedig az Alelnökök együttesen eljárnak az Elnök képviseletében.

3.4.3.    Az Alelnök megbízatása megszűnik a mandátum lejártával, az egyesületi tagság megszűnésével, visszahívással vagy lemondással. Az Alelnök mandátumáról bármikor – a Vezetőségnek küldött írásos nyilatkozattal – lemondhat. Ha az Alelnök megbízatása az egyesületi tagság megszűnése, lemondás vagy a tisztségből való visszahívás okán szűnt meg, a Vezetőség soron következő ülésén új Alelnököt választ az eredeti megbízatásból még hátralévő időre.

3.5.    Az Ügyvezető titkár

Az Ügyvezető titkár az Egyesület alkalmazottja, aki megbízását a Vezetőség javaslata alapján az Elnöktől kapja. Szervezői, lebonyolítói - esetleg menedzseri - tevékenységet végez, szerződésben meghatározott feltételek alapján. Gondoskodik a Vezetőség és az Elnök határozatainak végrehajtásáról. Munkáját az Elnök irányításával végzi.

3.6.    Ellenőrző Bizottság

3.6.1. Az Ellenőrző Bizottság három tagját a Közgyűlés két évre választja az Egyesület tagjai közül. Az Ellenőrző Bizottság saját tagjai közül elnököt választ.

3.6.2. Az Ellenőrző Bizottság feladata annak vizsgálata, hogy az Egyesület tevékenységét célszerűen és szabályszerűen látja-e el.

3.6.3. Az Ellenőrző Bizottság tagjai az ellenőrzési tevékenység során az Egyesület bármely iratát megtekinthetik, betekinthetnek továbbá az Egyesület nyilvántartásaiba, továbbá az Egyesület bármely tisztségviselőjétől és tagjától felvilágosítást kérhetnek.

3.6.4. Az Ellenőrző Bizottság évente beszámolót készít, melyet bemutat a Közgyűlésnek. A beszámolóban az Ellenőrző Bizottság véleményezi a következő év költségvetési tervezetét, illetve a Vezetőség beszámolóját.

3.6.5. Az Ellenőrző Bizottságnak nem lehet tagja olyan személy, aki az Egyesülettel munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyban áll, vagy a vezetőség tagja.

3.6.6. Az Ellenőrző Bizottság ügyrendjét maga állapítja meg.

3.6.7.    Az Ellenőrző Bizottság tagjának megbízatása megszűnik a mandátum lejártával, az egyesületi tagság megszűnésével vagy lemondással. Az Ellenőrző Bizottság tagja mandátumáról bármikor – a Vezetőségnek küldött írásos nyilatkozattal – lemondhat. Ha az Ellenőrző Bizottság tagjának megbízatása az egyesületi tagság megszűnése vagy lemondás okán szűnt meg, a Közgyűlés soron következő (rendkívüli) ülésén új tagot választ az eredeti megbízatásból még hátralévő időre

3.6.8.    Az Ellenőrző Bizottság szükség szerint, de legalább félévente ülésezik. Az Ellenőrző Bizottság ülését a Bizottság elnöke hívja össze oly módon, hogy a meghívót az Ellenőrző Bizottság ülését megelőző 5 nappal korábban kell elküldeni, a napirend megjelölésével. Az Ellenőrző Bizottság ülését össze kell hívni, ha azt a Vezetőség kezdeményezi.

3.6.9.    Az Ellenőrző Bizottság ülését az Bizottság elnöke, akadályoztatása esetén az általa megjelölt bizottsági tag vezeti. Az Ellenőrző Bizottság ülése akkor határozatképes, ha azon legalább két tag jelen van. Határozatképtelenség esetén a határozatképtelen ülést követően új ülést kell összehívni. Az Ellenőrző Bizottság határozatait szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza meg.

IV.    A tagság jogai és kötelezettségei

4.1.    Tagság keletkezése

4.1.1.    Az Egyesület rendes tagja lehet minden olyan természetes személy, vagy jogi személyiséggel rendelkező alapítvány, illetve egyesület, aki (amely) közvetlen, vagy közvetett formában aktív tevékenységet végez a műfajban, és akinek (amelynek) tevékenysége nem sérti a magyar jazzművészet alapvető érdekeit és a közgyűlés által meghatározott tagdíjat fizeti.

4.1.2.    Az Egyesület tiszteletbeli tagja lehet mindenki, aki a magyar jazzművészet érdekében kiemelkedő tevékenységet végez és a tiszteletbeli tagságra a vezetőség javaslatára a közgyűlés felkéri, ha a jelölt a tiszteletbeli tagságot elfogadja.

4.1.3     Az Egyesület pártoló tagja lehet minden olyan természetes személy, vagy jogi személyiséggel rendelkező alapítvány vagy egyesület, aki (amely) az Egyesület célkitűzéseivel egyetért és a célkitűzéseket vagyoni hozzájárulásával támogatja.

4.1.4.    A tagfelvételi kérelmet a Vezetőséghez írásban – a Vezetőség által meghatározott formanyomtatvány alkalmazásával – kell eljuttatni. A tagfelvételi kérelemről a Vezetőség dönt. Ha a Vezetőség döntésével a tagjelölt nem ért egyet, a Közgyűléshez fordulhat jogorvoslatért. A Közgyűlés a soron következő ülésén a tagfelvételről döntést hoz, amely ellen az Egyesület szervezetén belül további jogorvoslatnak helye nincsen.

4.2.    Tagság megszűnése

4.2.1.    A tagság megszűnik a tag halálával (jogi személyiségének megszűnésével), kilépéssel, illetve kizárással. A kilépésről a tag írásban tájékoztatja a Vezetőséget, mely esetben a tagság azon a napon szűnik meg, amikor a kilépésről szóló nyilatkozat a Vezetőség számára kézbesítésre kerül.

4.2.2.    A tiszteletbeli tagság megszűnik a tag halálával (jogi személyiségének megszűnésével), lemondással, illetve a cím visszavonásával.  A lemondásról a tag írásban tájékoztatja a Vezetőséget, mely esetben a tiszteletbeli tagság azon a napon szűnik meg, amikor a kilépésről szóló nyilatkozat a Vezetőség számára kézbesítésre kerül. A tiszteletbeli tagsági címet a vezetőség javaslatára a Közgyűlés jogosult visszavonni a tagtól.

4.2.3.    A pártoló tagság megszűnik a tag halálával (jogi személyiségének megszűnésével), kilépéssel, illetve kizárással. A kilépésről a tag írásban tájékoztatja a Vezetőséget, mely esetben a pártoló tagság azon a napon szűnik meg, amikor a kilépésről szóló nyilatkozat a Vezetőség számára kézbesítésre kerül.

4.2.4.    A tag és a pártoló tag kizárásáról a Vezetőség dönt. A tagot akkor lehet kizárni, ha az Egyesülettel szemben fennálló kötelezettségét a tag mulasztással, vagy tevőlegesen megszegte, és azt a Vezetőség által meghatározott megfelelő, de 15 napnál nem rövidebb póthatáridő alatt sem teljesítette, illetve orvosolta. A Vezetőség köteles a tag kizárásáról határozatot hozni, ha legalább öt tag ilyen kéréssel fordul a Vezetőséghez.

4.2.5.    A tag kizárásáról határozatot hozó vezetőségi ülésen az érintett tagnak lehetőséget kell adni a védekezésre. Ha az érintett tag a Vezetőség döntésével nem ért egyet, az ellen a Közgyűléshez fordulhat jogorvoslatért. A Közgyűlés a soron következő ülésén a tag kizárásáról döntést hoz, amely ellen további jogorvoslatnak – az Egyesület szervein belül – helye nincsen. A Vezetőség kizárásról hozott határozatát jogorvoslat esetén az Ellenőrző Bizottság hivatalból véleményezi, mely véleményét a Közgyűlésen a tagsággal ismerteti. A jogorvoslati eljárás részletes szabályait a Vezetőség határozza meg. A tag jogait mindaddig korlátozás nélkül gyakorolhatja, amíg kizárását a Vezetőség – jogorvoslati eljárás esetén pedig a Közgyűlés – ki nem mondja.

4.3.    A tagok kötelezettségei és jogai:

4.3.1.    Az Egyesület tagjai kötelesek:
a)    az Alapszabály és egyéb egyesületi szabályzatok rendelkezéseit betartani,
b)    a pártoló tag kivételével az Egyesület céljainak és feladatainak megvalósításában legjobb tudásuk szerint részt venni,
c)    a közgyűlés által meghatározott tagdíjat az év folyamán megfizetni
d)    a tiszteletbeli és pártoló tag tagdíjat nem fizet.

4.3.2    Az Egyesület tagjainak jogai:
a)    valamennyi, tag részt vehet az Egyesület munkájában, tanácskozhat az Egyesület szerveiben, s részt vehet különböző feladatok ellátásában,
b)    a rendes tagok a közgyűlésen egy szavazattal rendelkeznek, választhatnak és választhatók az Egyesület bármelyik tisztségére,
c)    a tiszteletbeli és pártoló tag nem választható, az Egyesület döntéshozatalában csak tanácskozási joggal vehet részt,
d)    igénybe vehetik az Egyesület által nyújtott szolgáltatásokat, kedvezményeket.

4.4.    Az Egyesület és a tagok kapcsolattartása

4.4.1. Az Egyesület arra törekszik, hogy tagjaival elsősorban elektronikus úton tartson kapcsolatot. Ennek megfelelően a tagok az elektronikus kapcsolattartásra használt címükről (e-mail cím), illetve az ilyen címük változásáról tájékoztatják az Ügyvezető titkárt. Az Egyesület tisztségviselői, illetve az Ügyvezető titkár azon tagokkal, akik elektronikus levélcímüket megadták a kapcsolatot elsősorban elektronikus úton tartják, ennek keretében ezen a módon kerül megküldésre a Közgyűlésre, illetve a vezetőségi ülésre szóló meghívók, illetve úgyszintén ezen a módon értesíti az Egyesület tagjait a hozott határozatokról. Ha a tag nem rendelkezik elektronikus levélcímmel, az Egyesület hagyományos postai levélben küldi meg mindazon iratait, amelyek esetében jogszabály, vagy az Egyesület valamely belső szabálya írásos formát ír elő.

4.4.2    A tagokkal való kapcsolattartás elősegítése érdekében az Egyesület saját honlapot üzemeltet, amelyen elérhetővé teszi a működésével összefüggő dokumentumokat, információkat. Az Egyesület honlapján létrehozhat olyan szekciót is, amelyhez csak az Egyesület tagjai férhetnek hozzá.
 
V.    Az Egyesület gazdálkodása

5.1.    A Magyar Jazz Szövetség civil szervként működik és gazdálkodik. Céljai eléréséhez és feladatai megvalósításához – kiegészítő jelleggel, céljai megvalósításának előmozdítása érdekében – gazdasági, vállalkozási tevékenységet is folytathat. Így - többek között - foglalkozhat kiadói tevékenységgel, készíthet hangfelvételeket, rendezhet ' zenei versenyeket, koncerteket, szakmai bemutatókat. Az Egyesület a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt az alapszabályban meghatározott tevékenységre kell fordítania.

Az Egyesület politikai tevékenységet nem folytat, pártokat nem támogat, elhatárolja magát mind a helyi -, mind pedig az országos politikától, sem országgyűlési -, sem önkormányzati képviselőket, sem polgármestereket, Budapest főpolgármesterét a választásokon nem segíti.

5.2.    Az Egyesület megszűnése esetén az Egyesület vagyonáról a közgyűlés rendelkezik.

5.3.    Az Egyesület bevétele a tagok által fizetett tagdíj, természetes és jogi személyek felajánlásai és adományai.

5.4.    Az Egyesület éves költségvetés alapján gazdálkodik. Az Egyesület tartozásaiért saját vagyonával felel, a tagok azonban csak esedékes tagdíjbefizetésük mértékéig felelnek.

5.5.    Az Egyesület működéséről a jogszabályok előírásai szerinti üzleti könyveket kell vezetni és azokat a naptári év végén le kell zárni.

A Magyar Jazz Szövetség érvényes alapszabálya. Elfogadta a Szövetség 2013.02.09-én megtartott rendes közgyűlése.

 
Kelt Budapesten, 2013. július 15. napján

    Bágyi Balázs s.k.
    elnök
ELÉRHETŐSÉGEINK
    • Címünk

      1136 Budapest, Hollán Ernő u. 7.

      Kövessen minket!

    • Kapcsolat

      E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.